PszichoLogic

Cikkek, hírek, bejegyzések

Tünde története

 

„Ha akarnám, sem tudnám elfelejteni azt az éjszakát, amikor síelésből hazatérve egy rutin mozdulattal odanyúltam a mellemhez, közel az oldalamhoz, mert úgy éreztem, viszket a bőröm. Éreztem egy csomót azon a területen. Ösztönösen átfutott rajtam az ijedtség. A három gyerek még aludt másnap reggel, amikor én már keresgéltem, hova tudnék minél gyorsabban eljutni egy ultrahangos vizsgálatra.” – kezdi történét összeszedett hangon Tünde, de érződik, hogy továbbra is együtt él a több mint 10 éve megélt élményekkel. Ezt az érzést a későbbiekben még többször hangsúlyozta a beszélgetésünk során. S bár akkoriban már létrehozta és szerkesztette a bezzeganya.hu blogot, három, valóban kicsi lány édesanyjaként, alig több mint 30 évesen az utolsó, amire számított, hogy az élete a következő hónapokban átterelődik az ÉLETBEN MARADÁS küzdelmeire. Ezekről a hónapokról, a műtétről, az azt követő lelki megterhelésről és a „betegségben egyedül” élményről is beszélgettünk Tündével, aki szerint a rehabilitációt, a testi-lelki támogatást sosem késő elkezdeni.

Tünde az ultrahangos vizsgálat után nem érezte lezártnak a helyzetet, jóllehet ez az első diagnózis nem utalt rosszindulatú elváltozásra, egy több rekeszes cisztát állapítottak meg. Azonban Tünde nem volt nyugodt. Az orvos javaslatára – és persze a saját belső iránytűjét követve – időpontot kért az Onkológiai Intézetbe. „Az ottani onkológus is azt mondta, hogy ez biztosan ciszta – folytatja a történetét a háromgyerekes anya –, majd az orvos ránézett az órájára és azt mondta, hogy még 5 percig itt vannak a kollégák a citológián, menjek át, ha zavar, meg tudják szüntetni. Nem zavart – hangsúlyozza Tünde –, de ha már ott voltam, vettek belőle mintát, és ez volt a fordulópont. Már ott helyben a mikroszkopikus vizsgálatnál kiderült, hogy ez nem egyszerű ciszta, hanem rosszindulatú elváltozás, ezt a diagnózist a biopszia eredménye meg is erősítette. Mint kiderült, az egyik legagresszívabb, leginkább osztódni, terjedni képes, gyors lefolyású ráktípussal álltam szemben. Akkor még nem voltam hipochonder, azóta az vagyok” – próbálja mosollyal a hangjában kommentálni az átélt élményeket Tünde.

Ahogy meséli, azóta minden, a leghétköznapibb egészségügyi helyzet, mint egy fejfájás is előhozza számára ezt az élményt, és sokkal rosszabbra számít, mint a reális helyzet. A félelem, az aggódás és a pánik azóta kíséri. „Április volt, vártuk a húsvétot a gyerekekkel, és nekem azt mondta az orvosom – akkor már a SOTE Onkológiai Centrumában vártam a kemoterápiás kezelésre , hogy a karácsonyt sem éltem volna meg, ha ez ott és akkor nem derül ki” – mondja őszintén Tünde. „Borzasztó pánikrohamaim voltak, megjártam a pszichiátriát is, hogy megfelelő gyógyszereket kapjak, mert úgy éreztem, megbolondulok, nem tudom feldolgozni azt, ami történik velem. A legkisebb lányom alig volt másfél éves, a legnagyobb is csak nyolc” – teszi hozzá, és elcsuklik a hangja, miközben felidézi a történteket. „Emlékszem, órákig vártunk néha az onkoteamre, ültünk a folyosón, és jött egy idősebb önkéntes hölgy, aki teával kínálta a várakozókat, ami nekem nagyon sokat jelentett, hogy szóltak hozzám, figyeltek rám, ha csak egy percre is. A kemoterápiára 3 hetente jártam, egyszerre egy szinte velem egykorú másik beteggel. Ő is férjnél volt, csak neki nem voltak gyerekei, egymásban tartottuk a lelket.”

Tünde a körülményekhez képest jól viselte a kemoterápiát, a kezelések után hol jobban, hol rosszabbul volt az első héten, de az infúziók közötti időben igyekezett éppúgy helyt állni a hétköznapokon, mint máskor. Igyekezett, hogy ne hagyja el magát. A haja kihullott, mindjárt az első két héten belül, a paróka és a kendő viselete eleinte nem vigasztalta, sőt… De nem ez volt számára leginkább megviselő. Nem a rosszullétek vagy a hányás okozott igazi traumát, hanem mindennek a lelki oldala. A család ott volt körülötte, a három kislány is és persze segített a környezete, ahogy tudott, mégis úgy érzete, egyedül maradt a betegségével, pontosabban ők vannak igazán összenőve. „A középső lányom 6-7 éves volt – emlékszik vissza Tünde –, mondogattam neki, hogy segítsen nekem abban, hogy amikor rosszul vagyok, egyre csak ismételgesse: egy hét és elmúlik, egy hét és elmúlik. És Ő ismételgette, ahányszor csak tudta.” Így, amikor az aktuális kezelés után egy héttel elmúltak a rosszullétek, vitte a gyerekeket koncertre, a Balatonra és ahova csak bírta. Mindeközben saját elhatározásából mentálisan is igyekezett helyrejönni, önismereti és más támogató csoportokba járt.  Az ötödik kemoterápiás kezelés után a CT azt mutatta, hogy a tumor eltűnt. Ez azonban csak annyit jelentett, hogy a hatodik kezelést már nem feltétlen szükséges megkapnia, nem is vállalta. A műtét viszont csak ezután következett.  S bár ez idő alatt az egyik legfontosabb támasza a férje volt, a férfi-női kapcsolat változását nem bírta ki a házasság. „Ez akkora lelki teher, hogy szeretne segíteni, de nem tud, csak nézi a kínlódásomat, hogy szerintem az a csoda, ha ezt egy fiatalember a helyére tudja tenni, és megmarad a kapcsolat. Az a lány, akit említettem, hogy együtt kezdtük a terápiát, szinte ugyanazt élte meg, amit én, ugyanakkor ment tönkre a házassága, mint nekem, ugyanaz a forgatókönyv.” – mondja együttérzéssel a hangjában.

Tündének szerencsésen alakult a műtét, úgy sikerült megoldani a kritikus területek eltávolítását, hogy a plasztikai sebészeti beavatkozást is egyazon műtéttel végezték. Így a kívülállók számára valójában nem látszhatott a beavatkozás.

Ami azonban a hegeknél is erősebb nyomot hagyott, az természetesen az a lelki megterhelés, amit a közben eltelt időszak alatt Tünde megélt. „Szükségem lett volna szakértő támogatásra – hangsúlyozza – az önsegítő közösségekben nem esett jól a többiek baját hallgatni, nem erre lett volna szükségem, azokat abba is hagytam. Nagyon érzékeny állapotban voltam. A reményről akartam hallani, ami az én reményem, az én gyógyulásomhoz szerettem volna támogatást kapni. Szakértőtől akartam volna hallani, hogy mire számíthatok, hogy mi után mi fog történni a kezelések alatt. Normális-e, hogy pánikrohamról pánikrohamra élek, mert elvesztettem a lábam alól a talajt. Ez az információkkal teli támogatás hiányzott és nagyon jó lett volna, ha akkor van ilyen lehetőségem” – hangsúlyozza valóban érzékenységet tükrözően. Hiszen volt jó kezelőorvosa, volt egyszer egy gyógytornász, aki a műtét után elmondta, hogyan tornáztassa a karját, hogy ne legyen ödémás, mivel a hónaljból is kivették a nyirokcsomókat. Volt tájékoztató arról, hogy hogyan lehet csökkenteni a kemo utáni rosszulléteket, hogy mit lehet tenni a kezelések után és mit nem, de nem volt, akihez kérdésekkel fordulhatott volna az étkezést, a tornát, vagy a lelki terheket illetően, hiszen ez mind-mind nem várható el a sok beteget ellátó kezelőorvostól. Ahogy fogalmaz, egyedül volt a csatában, amit neki kellett megvívnia. „Persze, el lehet olvasni írásokat az interneten, lehet tudni, hogy a kezelések hatására az embernek kihullik a haja, de, hogy hogyan is kell erre felkészülni, hogy mit jelent igazán, amikor az ember először látja meg csomókban a párnán vagy a kezében a fürtjeit, vagy, hogy abbamarad a női ciklus és ez mit jelent, visszajön, vagy nem jön vissza… szóval ez nagyon hiányzott, erre nagy szükség van, utólag is ezt mondom.”

Tünde egyébként, ahogy a kemoterápia alatt sem, úgy a műtét után sem engedte, hogy elhatalmasodjon rajta az „elhagyom magam” érzés. „Emlékszem, kinyitottam a szemem és az volt az első kérdésem, hogy mikor jön a gyógytornász? Ezen el is csodálkoztak a nővérek, de én gyógyulni akartam, hamar és jól, ezért becsülettel végeztem az első lehetőségtől kezdve a gyógytornát, még többet is, mint mondták. Azt hiszem, ez segített, hogy nem alakult ki a karödéma, ami gyakran megjelenik, ha a hónaljból is kivesznek nyirokcsomókat, és nekem a bal oldalon mindet kiszedték.”

Tünde sokáig volt kórházban, de miután hazakerült, már csak a kontrollvizsgálatokra kellett járnia rendszeresen, ami fontos, de ahogy Ő is mondja, nem elégséges egy ilyen sokk után. „Ahogy jönnek a kontrollvizsgálataim, még a mai napig is olyan pánikrohamok jönnek rám, mint régen: mi van, ha találnak valamit? Időnként rossz érzésekkel kell megküzdenem, amelyek csak úgy megjelennek… és van egy jelenség, amelyről nem igazán beszél senki – mondja, miközben nagyot sóhajt – a kemoterápia óta nagyon rosszul viselem, ha rosszul vagyok. A legkisebb hányingerre úgy reagálok, mintha kezelés alatt lennék, vagy épp arra pörgetem rá magam, hogy biztosan gyomorrákom van. Amikor a negatív leleteimet megkaptam, évről évre úgy véltem, hogy ez elég, ez a legfontosabb, de így utólag azt mondom, hogy a lelki oldalával legalább annyit, illetve nyilvánvalóan többet kellett volna foglalkozni, mint a fizikális terápiákkal. Ezt is kell, hogy visszaálljon az egyensúly” – mondja Tünde határozottan.

Tünde haja barna volt, a kemoterápia után feketén nőtt vissza. Az első műtétet még két plasztikai műtét követte, hiszen az implantátumokat orvosszakmai okokból időnként cserélni kell. Nemsokára újból műtétre megy. De már nem akar egyedül maradni a múlt traumáival. Kell a segítség a további megküzdéshez. A teste tünetmentes, ahogy ezt az állapotot az orvosszakmai protokoll nevezi, de a lélek továbbra is hordozza a sérüléseket.  A félelemérzet és a depresszió időszakai olykor váltják egymást az életében, amelyek egészen biztosan feloldásra várnak. Akkor is, ha természetes, hogy a betegség emlékei és a kontrollok élete végéig elkísérik.

Tünde története azt mutatja, hogy időben, akár a diagnózis után kérjünk segítséget a rehabilitációt összefogó onkológustól,  pszichológustól (onko- és egészségpszichológustól) onkológiai fizioterapeuta/gyógytornásztól a felépüléshez és a hosszú távú  mentális egészségünk megtartásához. Használjuk ki a lehetőséget, hogy az onkorehabilitációs ellátás már elérhető Magyarországon! Segítünk!   

Időpontfoglalás konzultációra

Panoráma Poliklinika

 

Onko- és egészségpszichológia (Pest)

Onkológiai Fizioterápia/ Gyógytorna

Onkorehabilitáció

Budára költözik az UH-diagnosztika és a kardiológiai szakrendelés

2024 márciusától a XII. kerület Derkovits utca 10. szám alatt található kiemelt kezelőnk ad otthont az ultrahang-diagnosztikai vizsgálatoknak. Vizsgálatra érkezéskor minden esetben a szemközti épületben található recepción (Derkovits utca 7.) kell bejelentkezni. A változás a felnőttek és gyermekek (csecsemők) ultrahang-diagnosztikája mellett kardiológiai szakrendelésünket is érinti. UH felnőtteknek Dr. Szendi Péter radiológus szakrendelése szerda délelőttönkét lesz […]

Tovább

Pillantás a hídra – külsősöknek is megnyitjuk a Panoráma Szalont!

Bokor László és Csepeli György lesz a soron következő Panoráma Szalon vendége 2024. február 2-án. Az „egyén – csoport – társadalom; egyéni és csoportterápiák” gondolatkörben mozgó szakmai esthez jelképes díj fejében külsős kollégák is csatlakozhatnak személyesen és online formában is. A klinikai tevékenységet folytató orvosok és pszichológusok a beszélgetést és büfévacsorát követő Bálint-csoportra is jelentkezhetnek. […]

Tovább

KARÁCSONYI SZÜNET

Kedves Pácienseink! Szakrendeléseink a karácsonyi ünnepek alatt szünetelnek, 2023. december 23-a és 2024. január 1-je között rendelőnk zárva tart. Első munkanapunk az új évben január 2-a, kedd. Szakorvosi rendeléseinkre és pszichiátereink egy részének rendeléseire az online bejelentkezés az ünnepi szünet alatt zavartalan, online időpontfoglalónk segítségével januári gyermek- és felnőtt szakrendeléseinkre helyet lehet foglalni. Pszichiátereink és […]

Tovább