Szolgáltatások

Laborvizsgálatok

Laborvizsgálat beutaló és sorban állás nélkül a Panoráma Poliklinikán!

Több, mint 300 féle paraméter vizsgálatára van lehetőség rendelőnkben!

 

Teljes laborvizsgálat, nagylabor vizsgálat (nagyrutin vérvizsgálat, teljes vérkép) beutaló nélkül megfizethető áron.

A vérminta alapján készült laboreredmények elengedhetetlen részei a szakorvosi vizsgálatoknak. Egyes betegségek esetén pedig kimondottan fontos, hogy a laborvizsgálatokkal kövesse a szakorvos a kórkép alakulását. Sok olyan betegség van, amelynek megelőzésében, korai diagnózisában kiemelt szerepe van a szűrő jellegű laborvizsgálatoknak, hiszen gyakran tünetmentesen zajlanak , így a páciens számára észrevétlenül, akár szervi elváltozások alakulhatnak ki.
Intézetünkben nyugodt körülmények között, kórházi gyakorlattal rendelkező asszisztensek végzik előzetes egyeztetést követően a vérvételt. Több, mint 300 féle paraméter vizsgálatára van lehetőség rendelőnkben, laboratóriumi partnereink pedig a lehető legrövidebb időn belül (az esetek többségében aznap, vagy másnap) küldik az eredményeket. Az eredmények gyorsasága a kért laboratóriumi vizsgálat medikai protokollja szerint változik! Fontos, hogy minden esetben kérdezzék szakembereinket a vizsgálatokkal kapcsolatban, számos esetben éhgyomri vérvétel szükséges, de bizonyos laborparaméterek vizsgálata esetén speciális előkészületekre is szükség lehet.

Időpontfoglalás


FONTOS INFORMÁCIÓ! FELNŐTT PÁCIENSEINK SZÁMÁRA AZ ÁLTALÁNOS LABORVIZSGÁLATOK, VALAMINT A COVID ANTITEST (ELLENANYAG) VIZSGÁLATOK ILLETVE PCR ÉS ANTIGÉN GYORSTESZTEK VIZSGÁLATI HELYSZÍNE MINDEN ESETBEN A 1126. BUDAPEST, DERKOVITS U. 7. SZÁM ALATTI RENDELŐNK!

Vizsgálatok vérmintából – laborvizsgálati területek

  • Allergia vizsgálatok – vérben keringő specifikus immunglobulinok kimutatásával különböző allergének azonosítására van lehetőség vérminta segítségével. Az allergiapanellel kapcsolatban javasoljuk, hogy konzultáljanak allergológus szakorvosunkkal a vizsgálatot megelőzően, mert a vizsgálat eredményét számos szempont befolyásolhatja.
  • Autoimmun vizsgálatok – a szervezet ellen termelődő, úgynevezett antitestek kimutatása leggyakrabban immunológus és endokrinológus számára fontos diagnosztikai eszköz.
  • Biokémiai vizsgálatok – a vizsgálatok részei a vérben keringő ionok és egyéb biokémiai anyagok kimutatása, amelyek a vesék és más szervek állapotáról is fontos információkat hordoznak
  • Genetikai vizsgálatok, vércsoport meghatározás – genetikai vizsgálatokkal olyan öröklődő betegségek, eltérések kimutatása lehetséges, amelyek kihatással lehetnek egészségünkre, illetve felismerésük hiánya akár komolyabb problémákhoz is vezethet.
  • Haematológiai és véralvadási vizsgálatok – a vérképzőszervi, véralvadási paraméterek vizsgálata belgyógyászati, haematológiai feladat. A vizsgálatok segítségével a többi között a vérrögképződés, illetve vérképzőszervi daganatok felismerésére is lehetőség nyílik.
  • Hormonvizsgálatok – a hormonháztartás zavaraival az endokrinológusok foglalkoznak. Szerteágazó terület, amelybe a pajzsmirigy problémáktól, a reproduktív szervek eltérésén át a vércukor háztartásig sok minden beletartozik. A hormonvizsgálatok megtervezéséhez és értékeléséhez feltétlenül javasolt endokrinológiai konzultáció.
  • Immunológiai vizsgálatok – ezekhez a vizsgálatokhoz immunológus bevonása javasolt. Immunrendszerünk működéséről, esetlegesen saját szervezetünket megtámadó autoantitestek vizsgálatáról is képet kaphatunk ezen laborok segítségével.
  • Mikrobiológiai vizsgálatok – a vizsgálatok ezen csoportjának a fertőzések (gombák, baktériumok, vírusok stb.) diagnosztikájában és a fertőzést okozó mikrobiológiai ágensek meghatározásában van szerepe. Sokszor a célzott antibiotikumkúra előtt is érdemes a vizsgálatok ezen csoportját elvégezni.
  • Terheléses laborvizsgálat – olyan vizsgálati csoport, ahol a szervezetnek a bevitt anyagokra (külső ágensekre) adott válaszát vizsgáljuk. Ilyen például a gyakran végzett terheléses vércukorvizsgálat, ahol fix mennyiségű glükóz elfogyasztását követően több időpontban (0, 60, 120 perc) mérjük a páciensek vércukor és inzulin szintjét, hogy megtudjuk, fennáll-e a cukorbetegség kialakulásának veszélye (nincs-e kezdődő cukorbetegsége páciensünknek).
  • Tumor marker – elsősorban bizonyos tumoros betegségek követésénél ajánljuk, ám nem ritkán a diagnózis felállításában is lehet szerepe. Szűrésre csak korlátozott mértékben ajánlottak ezen vizsgálatok, esetlegesen képalkotó vizsgálatokkal kiegészítve. A tumor markerek önmagukban nem értékelhetőek, az eredmények értelmezése mindenképpen szakorvosi feladat.
  • Vitaminok és nyomelemek vizsgálatai – több vitamin és nyomelem elengedhetetlen a szervezet kiegyensúlyozott működéséhez. Számos betegség vagy rossz táplálkozás vezethet nyomelem hiányhoz és ezen keresztül más betegségekhez, hiányállapotokhoz. A hiányzó vitaminok vagy nyomelemek pótlásához belgyógyászati konzílium feltétlenül javasolt.

Laborcsomagjaink:

  • Alaplabor:
    • Teljes vérkép, vércukor, süllyedés, LDL-, HDL- és összkoleszterin, triglicerid, karbamid, kreatinin, GOT, GPT, GGT, ALP, bilirubin, nátrium, kálium, összfehérje, albumin, húgysav
      vizeletvizsgálat: teljes vizelet és üledékvizsgálat
  • Laborvizsgálat – Csont- és ízület laborcsomag
    • Kalcium, magnézium, foszfát, kálium, nátrium, Rheuma-faktor /RA/, D-vitamin, parathormon, oszteokalcin
  • Expozíciós kislabor
    • Labor – teljes vérkép, Labor – Karbamid, Labor – Kreatinin, Labor – GOT, Labor – GPT, Labor – GGT, Labor – bilirubin total, Labor – alkalikus fosztfatáz (ALP), Labor – eGFR
  • Férfi laboratóriumi vérvizsgálat
    • Kvalitatív és kvantitatív vérkép, vércukor, süllyedés, LDL-, HDL- és összkoleszterin, triglicerid, karbamid, kreatinin, GOT, GPT, GGT, alkalikus foszfatáz, bilirubin, nátrium, kálium, összfehérje, albumin, húgysav, PSA, teljes vizelet + üledék
  • Gyulladásos marker laboratóriumi vérvizsgálat
    • We; T.vérkép; AST/ASO; CRP , Rheuma-factor, PCT, Komplementer C3 és C4
  • Kis laboratóriumi vérvizsgálat
    • Teljes vérkép, koleszterin vércukor, vörösvértest-süllyedés
  • Májfunkció vizsgálat
    • GGT, GOT, GPT, ALP
  • Nagy laboratóriumi vérvizsgálat
    • T.vérkép,vércukor, süllyedés,TSH, LDL- Koleszterin, HDL- Koleszterin, összkoleszterin, triglicerid, karbamid, kreatinin, GOT, GPT, Gamma GT, alk.foszfatáz, billirubin, Na, K, Mg, összfehérje, Albumin, vas, húgysav, teljes vizeletvizsg+üledék, vitamin D
  • Női alaphormonok vizsgálat H1
    • FSH, LH, Prolaktin, Tesztoszteron, Ösztradiol
  • Női alaphormonok vizsgálat H2
    • FSH, LH, tesztoszteron, Ösztradiol, Progeszteron
  • Női labor csomag
    • Kvalitatív és kvantitatív vérkép, vas, transzferrin, ferritin, összkoleszterin, CA 125 tumormarker
  • Pajzsmirigy labor csomag
    • TSH, összkoleszterin, T3, T4, Anti-TPO, Anti-TG
  • Szív- és érrendszeri laboratóriumi vérvizsgálat
    • eGFR, mikroalbuminuria, vércukor, HDL-, LDL- és összkoleszterin, triglicerid, húgysav, fibrinogén, homocisztein, CRP
  • Tumor marker vizsgálat (férfi)
    • PSA, CA-19-9,CEA
  • Tumor marker vizsgálat (nő)
    • (CA-19-9, CEA, CA 125, CA 15-3)
  • Vesefunkció vizsgálat
    • Karbamid, kreatinin, eGFR
  • Post-Covid labor
    • Teljes vérkép, vércukor, süllyedés, LDL-, HDL- és összkoleszterin, triglicerid, karbamid, kreatinin, GOT, GPT, GGT, ALP, bilirubin, nátrium, kálium, összfehérje, albumin, húgysav
      vizeletvizsgálat: teljes vizelet és üledékvizsgálat, D-dimer, CRP, CKMB, LDH, hs Troponin

Laborcsomagok az endokrinológiai, diabetológiai vizsgálatok részeként:

  • Diabetológiai laborcsomag I.:
    • éhgyomri vércukor,HgA1C,éhgyomri insulin, HOMA index, WE,CRP, T vérkép, Na, K, Cl,Ca,P,karbamid (KN),kreat.,GFR, Se bi, GOT,GPT,GGT,ALP,LDH, összfehérje, albumin, Chol, thyreoglobulin (TG), HDL-Chol, LDL-Chol, Teljes vizelet +ül
  • Diabetológiai laborcsomag II.:
    • éhgyomri vércukor,HgA1c, GAD,Pancreas szigetsejt AT (ICA),C-peptid, T vizelet,T vérkép ,Na, K, Cl, Ca, P, albumin, KN, kreat., GFR, Chol, TG, LDL-Chol, HDL-chol.
  • Diabetológiai laborcsomag III.:
    • éhgyomri vércukor,HgA1c,  T vérkép, Na K, Cl, Ca, P , albumin, KN, kreat, GFR, T vizelet +ül, Se Bi, GOT, GPT, GGT, LDH, Chol, TG, TSH
  • Pajzsmirigy bővített laborcsomag:
    • TSH, FT3, FT4, anti TPO, anti TG, thyreoglobulin (TG), TRAK(TSH rec.elleni antitest), Ca, P, albumin

Laborcsomagok gyermek – gasztroenterológiai vizsgálatok részeként:

  • Alap csomag: bizonyos krónikus gyomorbélrendszeri panaszok kivizsgálásának részeként szükséges vérvételi csomag
    • Teljes vérkép, nátrium, kálium, klorid, kalcium, foszfát, magnézium, összfehérje, albumin, CRP, vas, ferritin, összbilirubin, GOT, GPT, GGT, ALP, LDH, α-amiláz, lipáz, TSH, cöliákia-szűrés, Immunglobulin A
  • IBD új beteg vizsgálati csomagja: gyulladásos bélbetegség (IBD, Crohn betegség és colitis ulcerosa) gyanúja esetén szükséges vérvételi csomag
    • Teljes vérkép, nátrium, kálium, klorid, kalcium, foszfát, magnézium, összfehérje, albumin, CRP, vas, ferritin, összbilirubin, GOT, GPT, GGT, ALP, α-amiláz, lipáz, TSH, ANCA mintázat titer, cöliákia-szűrés, ASCA IgG/IgA, Immunglobulin A, Immunglobulin G
  • IBD kontroll: gondozott gyulladásos bélbeteg (IBD, Crohn betegség és colitis ulcerosa) gyermekek rendszeres vizsgálatakor szükséges vérvételi csomag
    • Teljes vérkép, nátrium, kálium, klorid, kalcium, foszfát, magnézium, összfehérje, albumin, CRP, vas, ferritin, összbilirubin, GOT, GPT, GGT, ALP, α-amiláz, lipáz, D-vitamin (25(OH)D-vit.)

Több, mint 300 féle paraméter vizsgálatára van lehetőség rendelőnkben!


COVID-19 PCR teszt, antigén gyorsteszt- és antitest (ellenanyag) vizsgálatok.


Post-COVID laborvizsgálat


 

Fájdalommentes vérvétel gyermekeknek



PszichoLogic

Cikkek, hírek, bejegyzések

Hasfájás és társai: funkcionális gyomor-bél rendszeri kórképek gyermekkorban

Már csecsemőkortól ismerünk olyan betegségeket, amelyek bár valódi szervi, azon belül főleg gyomor-bél rendszeri tüneteket okoznak, a kiváltó okot mégsem a bélben kell keresni. Nagyon sok tünet esetében ma már tudottan a megváltozott bél-agy tengely kétirányú kapcsolata áll, amelynek hibás működése többek között pszichoszomatikus jellegű betegségekben is felmerül. Már csecsemő- és kisdedkorban okozhat tüneteket a […]

Tovább

Gyomortükrözés és vastagbéltükrözés gyermekek számára

A gyermekkori gyomor-bél rendszeri (gasztrointesztinális) panaszok egyre gyakoribbak és egyre fiatalabb korban jelentkeznek. A panaszok néha életkori sajátosságból fakadnak, vagyis kinőhetőek, máskor azonban komoly, sürgős ellátást igénylő kórképek, pl. fertőzések, gyulladások, illetve egyes esetekben az életvitelt, életminőséget tartósan megváltoztató tartós állapotok – ételallergiák, ételintoleranciák, autoimmun folyamatok – húzódnak meg mögöttük. Az is előfordul, hogy valamilyen […]

Tovább

Irritábilisbél-szindróma: felismerés, elfogadás és megküzdés

Az irritábilisbél-szindróma (irritable bowel syndrome – IBS) a vastagbelet érintő funkcionális emésztőrendszeri rendellenesség. „Funkcionális” alatt azt értjük, hogy a megbetegedés és a tünetek mögött nincsen egyértelműen diagnosztizálható szervi eltérés. A szaporodó esetszámok és a kimutatható stresszfaktor arra vall, hogy az IBS civilizációs betegség. Mivel a testi tünetek mögött lelki okok állhatnak, az IBS kezelése komplex […]

Tovább

Vélemények

„Hirtelen volt szükségem ANTIGÉN gyorstesztre, egy másnapi repülőúthoz. Készségesen, rugalmasan fogadtak, biztonságos mintavétel után 15 perc múlva megvolt az eredmény, néhány perc múlva pedig a hivatalos dokumentumot is kiállították. Azóta is hálás vagyok, hogy elutazhattam a lányomhoz, akit már hónapok óta nem láthattam a járvány miatt. Köszönettel,”

Katalin

„Időpontra érkeztem, kedves, szakszerű és türelmes ellátásban részesültem. Mindenkinek ajánlom. Köszönettel,"

Zsolt

„Gyors bejelentkezés, várakozás nélküli ellátás és határidőre érkező, gyors eredmény. Köszönöm,”

Orsolya