klinikai szakpszichológus, képzésben levő pár- és családterapeuta, pszichoterapeuta-jelölt
Panoráma Poliklinika (Buda)
1126 Budapest, Derkovits u. 10.
Egyes ellátásainkhoz – pszichológusainkhoz, pszichoterapeutáink és pszichiátereink egy részéhez, addiktológusainkhoz, valamint gyógypedagógusunkhoz – előzetes időpont-egyeztetés szükséges. Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot. Ezt követően telefonon vagy e-mailben felvesszük Önnel a kapcsolatot.
Klinikai szakpszichológusként gyerekek, serdülők és felnőttek egyéni terápiás segítését, szülőkonzultációt (ADHD rendelés keretein belül is), illetve pár-és családterápiákat végzek a rendelőben.
Főállásban korábban többek között szakértői bizottságnál és nevelési tanácsadóban is dolgoztam, ahol gyerekek és serdülők diagnosztikájában és terápiájában, illetve a családokkal való munkában és a szülőkonzultációk terén szereztem gyakorlatot.
Az egyetemi évek során és az azt követő időszakban pedig drogprevencióval, illetve egészségfejlesztéssel és -promócióval foglalkoztam kiemelten.
Az utóbbi időkben figyelmem fokozottan a serdülőkkel és fiatal felnőttekkel való egyéni munka és a pár- és családterápiák felé fordult. Fontosnak tartom a fejlődés útjában álló akadályok elhárítását és a személyiség bontakozásának lehetővé tételét a terápiás kapcsolatban, a segítő folyamatokban. A felmerülő nehézségek komplex megközelítése, a rendszerben is gondolkodás, a testi és lelki egészség egysége és igény szerint a más szakemberekkel való közös munka alapvető része szemléletemnek. Fontos tapasztalatom, hogy ezekkel a nehézségek megértése és a segítségnyújtás során egyidejűleg szükséges foglalkozni.
A Panoráma Poliklinika rendelőjében egyéni felnőtt pszichoterápiát is végzek.
Tetszik, megosztom: