Dr. Csizek Zsófia

csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, gyermeknefrológus szakorvosjelölt

Rendelés helyszíne

Panoráma Poliklinika (Buda)
1126 Budapest, Derkovits u. 7.

Időpontfoglalás

Foglaljon időpontot online! Naptárunkban kiválaszthatja az Ön számára megfelelő időpontot.

Lázas állapot, köhögés, hasfájás stb. – a csecsemők és gyerekek mindennapos problémái mellett a veséket, belső húgyutakat érintő megbetegedések, pl. húgyúti fertőzések, éjszakai és nappali bevizelés, véres vizelet kivizsgálásával és kezelésével is foglalkozik dr. Csizek Zsófia.

Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán végezte. Már medikusként a gyermekgyógyászat iránt érdeklődött, ennek megfelelően választott tudományos munkát is. A diploma megszerzését követően 2016-ban kezdte rezidensképzését a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Bókay utcai részlegén, ahol azóta is dolgozik. Két évig aktívan vett részt a Gyermekklinika sürgősségi osztályának munkájában, ahol a gyermekgyógyászati esetek széles körével találkozott minden szakterületen az újszülöttkori lázas állapottól a 17 éves, mellkasi fájdalom panaszával érkező kamaszig. 2021 óta főként a veseosztályon gyógyít, ahol a veséket és húgyútakat érintő különböző betegségekkel és esetekkel foglalkozik, köztük vesetranszplantált, idült vesebetegségben szenvedő gyermekekkel. A csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsgát követően 2023 óta a nefrológia irányában folytatja szakképzését. 2022 óta a Transzplantációs Alapítvány önkéntes orvosa, 2023-ban megválasztották a Magyar Gyermekorvosok Társasága Fiatal Gyermekorvosok Szekciója elnökévé.

Fő szakterületei

Gyermekgyógyászati területen:

  • lázas állapotok
  • akut vagy elhúzódó köhögés
  • akut vagy elhúzódó hasfájás
  • ha a gyermek levert, étvágytalan
  • súlya nem gyarapszik vagy éppen hirtelen hízik
  • bármilyen egyéb, akutan jelentkező gyerekbetegség

Gyermeknefrológiai területen:

  • a gyermek sokat iszik, sokat pisil (polidipszia, poliuria)
  • éjszakai bepisilés (lányoknál 5, fiúknál 6 éves kor felett vagy iskolakezdés előtt)
  • napközbeni gyakori vizelési inger, becsurgó vizelet, akaratlan vizeletvesztés
  • vesekövesség, ami deréktáji panaszokkal járhat
  • véres vizelet
  • húgyúti fertőzés

„A szakmai hozzáértés mellett nagyon fontosnak tartom a megfelelő kommunikációt a gyermekekkel és a hozzátartozókkal, az odafigyelést, az empátiát. A kölcsönös bizalom kialakulásának alappillérnek kell lennie a betegek gondozásában. A klinikán dolgozva az évek során azt is megtapasztalhattam, milyen fontos a betegek javát szolgáló csapatmunka. Számos betegségben előfordul, hogy szükség van további támogatásra – akár pszichés oldalról, akár más szakterületről. Kulcsfontosságúnak tartom a kollégákkal való jó kapcsolat kialakítását. Mottóm: »Szívvel és szakértelemmel!«”

Tetszik, megosztom:

Facebook
LinkedIn
Twitter
WhatsApp
Email