Gődény Anna

Gődény Anna

klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen végeztem. Ezt követően a DEOEC Pszichiátriai Klinikán, majd a Kenézy Gyula Kórház Pszichoterápiás és Rehabilitációs Részlegén dolgoztam, közben klinikai pszichológiából szakvizsgát tettem. Érdeklődésem ekkortájt fordult a pszichoszomatikus betegségek felé, és kezdtem el dolgozni az Országos Onkológiai Intézetben, ahol 2020-ig vettem részt a betegek ellátásában. Ez idő alatt két évet Angliában töltöttem, ahol Hospice ellátásban önkéntes pszichológusként dolgoztam. Szakmai kapcsolataimon, mentoraimon keresztül erősödött meg a pszichodinamikus irányzat melletti elköteleződésem, így választottam a Tündérhegyi Pszichoterapeuta képzést. 2016-ban csatlakoztam a Panoráma pszichoterápiás teamjéhez, ahol olyan szakmai közösséget találtam, ahol a pszichoszomatika és a pszichoanalitikus gondolkodás egyszerre van jelen. Számomra kiemelten fontos, hogy teamben dolgozhassak, ahol szükség szerint pszichológusok és pszichiáterek, szomatikus orvosok közösen kezeljük a pácienseket.

Pszichoanalitikusan orientált szemléleti keretben dolgozom felnőttekkel. A terápia során abban tudok segíteni, hogy a közös munka során jobban meg tudják érteni viselkedésük, kapcsolataik, tüneteik mozgatórugóját, mert önmagunk jobb megismerése segítheti a tudatosabb döntéshozatalt, a kiegyensúlyozottabb életvezetést és harmonikusabb kapcsolatok kialakítását.

Onkopszichológiai konzultáció budai, 12. kerületi, Dolgos utcai rendelőnkben péntekenként érhető el.

A konzultációra időpontot kollégánk segítségével lehet egyeztetni: szalai.benedek@panoramaklinika.hu

Illetve az alábbi linkre kattintva az űrlap segítségével is kérheti az időpont egyeztetését.

Időpont egyeztetés pszichológusokhoz / pszichiáterekhez

Panoráma Poliklinika: klinikai pszichológiapszichoterápia, onkopszichológia konzultáció, autogén tréning.


Vélemények

„Hirtelen volt szükségem ANTIGÉN gyorstesztre, egy másnapi repülőúthoz. Készségesen, rugalmasan fogadtak, biztonságos mintavétel után 15 perc múlva megvolt az eredmény, néhány perc múlva pedig a hivatalos dokumentumot is kiállították. Azóta is hálás vagyok, hogy elutazhattam a lányomhoz, akit már hónapok óta nem láthattam a járvány miatt. Köszönettel,”

Katalin

„Időpontra érkeztem, kedves, szakszerű és türelmes ellátásban részesültem. Mindenkinek ajánlom. Köszönettel,"

Zsolt

„Gyors bejelentkezés, várakozás nélküli ellátás és határidőre érkező, gyors eredmény. Köszönöm,”

Orsolya