Prosztatarák - élet a kezelés alatt és után

A prosztata a húgyhólyag alatt, a húgycső kezdeti szakaszát körülölelve helyezkedik el a férfiakban. A rosszindulatú daganata a harmadik leggyakoribb malignus megbetegedés a férfiak között, 2019-ben közel 5000 új esetet diagnosztizáltak, minden 10. újonnan felfedezett daganat a prosztatából indul ki. Az életkor előrehaladtával a rizikó fokozódik, döntően 60 év felettiek a diagnosztizált betegek. Köszönhetően a korszerű terápiáknak (műtét, sugárterápia, hormonterápia és kemoterápia) ma már gyakoribb hogy a betegek a prosztata daganatukkal és nem a daganat miatt hunynak el. Mivel így szinte “krónikus” betegséggé vált, így kiemelten fontos ezen férfiak életminőségének megtartása, javítása.

A prosztatarák tünetei

A betegség első tünete a prosztatamegnagyobbodás okozta vizelési nehezítettség, gyakori éjszakai vizeletürítés lehet. Sokszor tünetmentesen, komplex szűrővizsgálatok alapján veszik észre (PSA mérés vérből és rektális fizikális vizsgálat). Képalkotó vizsgálatként a kismedencei MRI és mellkas, has, kismedence CT szükséges a betegség pontos kiterjedésének megítélésére. A csontok érintettségére csontizotóp vizsgálat, az apró áttététek legpontosabb felderítésére az izotópot használó PSMA-PET/CT használható.

Vérből a már fentebb említett PSA ad információt a betegségről, mind terápia során, mind követéskor ennek a változását követve a betegség aktivitásáról és kiterjedtségéről nyerhetünk információt.

A prosztatarák kezelése

A lokalizált betegség (ami nem ad távoli áttétét pl: tüdőbe, csontba) terápiájának egyik alapja a prosztata eltávolítása, ezt idegkímélő radikális prosztatektómiának nevezik. Ilyenkor a prosztatát úgy távolítják el, hogy a közelben futó idegeket (amelyek a merevedésért és szexuális funkciókért felelnek) megkímélik, így a hagyományos műtéteket követő impotencia kisebb arányban alakul ki. Mivel ilyenkor a húgycső egy részét is eltávolítják, ezért gyakran alakul ki vizelettartási nehézség, inkontinencia.

A másik, eredményeit tekintve hasonló gyógyulási arányt mutató eljárás a sugárterápia. Korszerű eszközökkel gyakorlott sugárterápiás szakember pontosan körül tudja rajzolni a besugarazandó területet, ami alapján a sugárnyaláb szinte csak a daganatosan érintett prosztata területet éri. Minimalizálhatóak a mellékhatások, amelyek leggyakrabban a húgyúti és végbél gyulladás miatti húgyúti panaszok (gyakori, égő vizeletürítés) és a hasmenés szokott lenni.

Gyógyszeres kezelések terén szinte minden beteg a betegsége során találkozik hormonkezeléssel. Ennek alapja, hogy a tesztoszteron ami döntően a herékben termelődik, emellett még a prosztatában és mellékvesékben, a prosztata daganat sejteket osztódásra, növekedésre serkenti. Amennyiben ezt megvonjuk a szervezettől, így a rosszindulatú sejtek növekedése is lelassul, leáll. Ez a prosztata daganat bázis terápiája (igazat megvallva, mivel a tesztoszteron a herében termelődik, a bázis kezelés a mai napig a kétoldali kasztráció). A hormonkészítményeket bőr alá beadott injekció formájában alkalmazzuk, amit kiszereléstől függően 1 vagy 3 havonta kell ismételni. A tesztoszteron szintet csökkentik ezek a készítmények, így a mellékhatásuk is ebből ered. A libidó csökkenése, az izomtömeg vesztés, valamint a memória romlása ami a leggyakrabban fordul elő. Ezen terápia mellett javasolt a megfelelő diéta, a rendszeres testmozgás, főleg a súlyokkal való mozgás. Különböző lehetőségek vannak a libidó megőrzésére, javítására, valamint pszichés támogatás is hasznos ezen esetekben. A kognitív funkciók megőrzésére különböző tevékenységek mint pl: sakk, olvasás, keresztrejtvény-fejtés ajánlott.

Onkorehabilitacio---Panorama-Klinika-wide-logo
  • az egyik első olyan új betegtámogató rendelés, amely a külföldi példák nyomán elérhető Magyarországon,
  • amely az állami ellátásban korlátozottan érhető el,
  • amelynek célja az onkológiai betegek életminőségének javítása a lehetőségekhez képest legmagasabb szintre,
  • valamint célja az esetleges visszaesés vagy a betegség tovább terjedésének megelőzése.

Onkorehabilitációs szakorvosaink:

Dr. Martin Tamás

Klinikai onkológus

Intézetünk klinika onkológusa pesti járóbeteg rendelőnk Onkorehabilitációs Központjában tumoros betegek komplex rehabilitációját, utógondozását, valamint rákprevenciót végez. A többi között felméri a betegség kiújulási áttétképződési esélyeit és javaslatot tesz ezek kiszűrésére, megelőzésére.

Dr. Szőnyi Márta

Klinikai onkológus

Onkológiai esetek (például emlőrák, vastagbélrák, prosztatarákos betegek) úgynevezett prerehabilitációját, komplex rehabilitációját, utógondozását, a tumorellenes kezelésé hosszútávú mellékhatásainak megelőzését valamint rákprevenciót végez.

Kérjen bővebb információt!

Egészségpénztárak :