Mély víznek két partja: érintkezési pontok manuálterápia és pszichoterápia között

Farkass Lilla manuálterapeutával a Panoráma Poliklinika alapítója, dr. Spányik András pszichoterapeuta szakorvos beszélget.

Spányik András: Beszélgetésünk kiindulópontja, hogy pszichoszomatikus szemléletű klinikánkon, ahol testről és lélekről egységben gondolkodunk, a manuálterápiát, és különösen azt a szemléletet, Lilla, amit te képviselsz, szeretnénk még szervesebben integrálni. Az együttműködés kézenfekvő terepe, amikor a páciens problémái funkcionális tünetekben manifesztálódnak: krónikus fájdalom vagy mozgásszervi panaszok miatt fordulnak hozzád. Hogyan diagnosztizálsz?

Farkass Lilla: Fizioterápiásan. Nálam a mélyre ásás, a rétegek feltárása kézzel foghatóan, fizikailag történik, a felszíni, aztán meg a mélyebben, nehezebben hozzáférhető szövetekben. A fókusz ott van, hogy minél gyökeresebben meg tudjuk érteni az összefüggéseit annak a témának, amivel dolgozunk. Szóval a mozgásproblémák és a szövetek állapota a kiindulás a folyamatban, de lehetőségünk van ablakokat, sőt ajtókat nyitni a páciens számára. Mondhatni sokszor nem is diagnózisban, hanem dinamikában gondolkozom.

S. A.: Gondolkodik a kéz?

F. L.: Az agy gondolkodik, de az én esetemben a kéz teremti meg az elsődleges kapcsolatot, és a tudás, amire a kezemmel szert teszek, egyre finomodik. Közben lehet egy fantáziám is arról, hogy mi zajlik anatómiailag és fiziológiailag, és ahhoz gyűjtök adatot a kezemmel. És észreveszem azt is, ha más van, mint amit elképzeltem. Folyamatos a visszacsatolás.

S. A.: Verbálisan is kommunikálsz közben?

F. L.: Nem elsősorban a saját feltételezéseimről és érzeteimről, hanem inkább a pácienst kérdezem arról, hogy mit érez. És ezekhez kapcsolódóan sok minden előkerülhet verbálisan is: a tartás, az izomfeszesség, az ellazulások, a különböző testérzetek mögött általában van valami, amire kíváncsiak lehetünk.

S. A.: Pszichoterapeutaként engem az fog meg a hozzáállásodban, hogy mind a ketten keressük a történetét annak a tünetnek vagy elváltozásnak, amit tapasztalunk. Kíváncsiak vagyunk a mögöttesre, rendszerben gondolkodunk a szervezetről, nem külön-külön tekintünk az egyes testrészekre. Ez nem egyszerű, mert nagyobb odafordulást igényel, több munkát a szakembertől, és persze a pácienstől is.

F. L.: És legtöbbször változtatni is nehéz. Ha valaki sok éven keresztül folytatja ugyanazt a tevékenységet – ez lehet egy sport, de lehet pusztán napi rutin –, kialakulnak a hozzá kötődő erős szokásrendszerek. Ez a szokásrendszer az egyénnek sokat jelent, érinti az időbeosztását, az egyéni és közösségi létét is. Akár egy egész család szokásrendszerét kéne megváltoztatni ahhoz, hogy valami változzon. Amíg el nem jön a belátás nehéz pillanata, az ember ragaszkodik a megszokotthoz. Ami közben terhes, stresszt okoz. Nem véletlenül alakultak ki pont azok az utak, amiken járunk, és ezeknek az utaknak a vetülete ott van az idegrendszerünkben és az izmainkban is. A testtartásban, a járásban, a mozgásunkban. Nehéz kijönni a keréknyomból, és ez a mozgássémákra is igaz.

S. A.: A pszichoterápiában kompromisszumképződménynek hívjuk az ilyen kompenzációkkal megteremtett egyensúlyt, ami az alapprobléma megoldása nélkül jön létre. Te azt látod, hogy valaki furcsán tartja a fejét, és megnézed, nincsen-e lúdtalpa. Mi, pszichoterapeuták sokszor hasonlóan járunk el: a páciens panaszkodik, hogy mindig mindenhonnan elkésik, én pedig megkérem, meséljen a gyerekkoráról…

F. L.: Egyensúlyi állapotot bontunk meg, és a szembenézés nem könnyű. Előjön egy tünet, „pedig mindent úgy csinálok, ahogy eddig” – mondja a páciens. Belekérdezek, és kiderül, mi minden történt vele. Fontos ezek megtárgyalása, hogy szembesüljön vele, milyen faktorok hatnak rá. A mindennapi megküzdésben sokszor nem tudjuk, mikre kell figyelni. „Ja, hogy napi 10-12 órát ülök?” Ha valamire nem gondolt az evolúció, az a tíz óra széken, egyhelyben ülés. Ebből én esetleg azt tudom megváltoztatni, ahogy a szövetek funkcionálnak. De máris eggyel kevesebb stresszor, jobb lesz a funkcionalitás.

S. A.: A diagnosztikai szakaszban a pszichoterápiás konzultáció és a manuálterápiás munka egyaránt tekinthető olyan folyamatnak, amelynek a célja valamilyen kezdeti önismeret megszerzése egy rövidebb, akár zárt folyamatban, ami aztán elvezethet a hosszabb terápiához, ami lehet pl. autogén tréning, pszichoanalízis vagy, indokolt esetben, valamilyen gyógyszeres terápia. A funkcionális betegségek, ezek között is a krónikus fájdalmak és a mozgásszervi panaszok olyan terület, ahol érdemes párhuzamosan végezni és összehangolni ezt a feltáró folyamatot.

F. L.: A közös munka azért is vonzó, mert én azért mindig igyekszem a kézzelfogható dolgoknál maradni, a fizioterápiás szemléletet érvényesíteni…

S. J.: Tartod a határokat…

F. L.: A Panorámában az a szerencsés helyzet, hogy sokan járnak pszichoterápiába is, így az ügy felelősségét nem egyedül viszem. Tudom azt mondani, hogy ezt meg kell nézni a pszichoterápiában, én pedig tudom támogatni a test felől, például hogy könnyebb legyen változatos testhelyzeteket használni, tudatosan.

S. A.: Szerintem nem lehet megúszni, és nem is kell, hogy a páciens mentális egészségével is foglalkozz. Amikor holisztikus szemléletről beszélünk, akkor nem füstölőkre, faszobrokra meg színes függönyökre gondolunk. A beteggel létesített kapcsolatodban rendkívül sokrétű folyamat zajlik. Ha a manuálterapeuta stabil, énazonos, tartja a professzionális kereteket, akkor a lényével, a kisugárzásával, az átgondoltságával, a kapcsolat menedzselésével, az intervencióival hatni tud, és maga is fejlődik. És én erre mondom, hogy ugyanazt csináljuk, bármennyire másnak is tűnik. Egy idegrendszerünk van, a központi idegrendszerhez kapcsolódnak a perifériás idegek. Ez az idegrendszer az egész szervezetünket sűrűn behálózza. Lehet, hogy valakinek a kezében vagy a vállában jelentkezik egy érzet, de hát az nem ott van, hanem az agyunkban. Te meg én egyszerűen más pontjaival dolgozunk ugyanannak a hálózatnak, de a munkánk ezen a hálózaton keresztül összeér.

F. L.: Ha ilyen szinten nem minden pillanatban tudatos is a munkám, annyiban biztosan, hogy az alkalmazott manuális technikákkal oldom a stresszt, visszahatok az egyensúlyi állapotára a páciensnek, hozzájárulok az önismeretéhez is. Mindennapos tapasztalat, hogy a testi és lelki folyamatok között kialakul a negatív visszacsatolások köre. Ha a páciensnek nincs meg a megfelelő önismerete, a testi tünetekre fog elsősorban fókuszálni, azok hozzák be a rendelőbe. Gyakran így válik elsődleges belépési ponttá a kezelés valamilyen fizikális formája. Én mozgásszervi állapotokat diagnosztizálok, ugyanakkor ha szervi eltérést tapasztalok, módom van orvoshoz irányítani a pácienst, mint ahogy pszichoterápiás vagy pszichiátriai segítséget is tudunk kérni, ha indokolt.

S. A.: Ezzel a beszélgetéssel azt is szeretnénk tudatosítani, hogy ez kétirányú utca. A manuálterápia – a mozgásterápiákhoz, a táncterápiához hasonlóan – olyan tevékenység, aminek számos mentális probléma ellátásában lehet kulcsszerepe, éppen mert azokat a nehezen hozzáférhető, ún. preverbális szintű sérüléseket dolgozza meg, amelyek csak a testen keresztül hozzáférhetők. A pszichoszomatika a Panorámánál nemcsak azt jelenti, hogy miképpen tekintünk a páciens problémáira, hanem azt is, hogy milyen együttműködéseket, ellátási formákat kínálunk, milyen szemléletben. Ebben látom a tágabb perspektíváját a mi együttműködésünknek.

Tetszik, megosztom:

Facebook
LinkedIn
Twitter
WhatsApp
Email

Időpontfoglalás

Foglaljon időpontot online! Naptárunkban kiválaszthatja az Ön számára megfelelő időpontot.

Időpont-egyeztetés

Egyes ellátásainkhoz időpont-egyeztetés szükséges (közvetlen bejelentkezés nem lehetséges). Kérjük, kattintson a gombra, és küldje el elérhetőségeit. Ezt követően telefonon vagy e-mailben felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Kapcsolódó szolgáltatások

Blog - PszichoLogic

Cikkek, podcastok

A PszichoLogic oldalon podcastokat hallgathatnak és cikkeket, blogokat olvashatnak olyan témákról, amelyek reményeink szerint Önöket is érdekelni fogják.

Comments are disabled.