Az idő melegedésével április végére, május elejére gyorsan erősödhet a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja, amely így hamar okozhat tüneteket is. Cikkünk szakértője Dr. Csáki Csilla gyermekallergológus-immunológus, csecsemő- és gyermekgyógyász.
A magyar lakosság kb. 30 százalékánál jelentkeznek az allergia tünetei az év egyes szakaszaiban. A hazai allergiás betegek többsége az egészségügyi statisztikák szerint a parlagfű virágporától szenved, azonban a pázsitfüvek pollenje által okozott tünetek is jelentős populációnak okoznak kellemetlenséget tavasszal, illetve nyáron. Esetenként mind a pázsitfű, mind a parlagfű, illetve a vele egy időben virágzó fekete üröm pollenszórása egymással átfedésben okozhat allergiás panaszokat, így az allergiás tünetek egészen október végéig is eltarthatnak.
Az allergia vizsgálatok során nemcsak arra kaphatunk választ, hogy a tüneteinket milyen növény vagy étel okozhatja, hanem esetenként arra is, hogy milyen allergénre mutat úgy pozitivitást az allergiateszt, hogy tünetünk még nincs, vagyis igazi allergia nem alakult ki, azonban az adott fehérjére/allergénre megjelent az „érzékenység”. Légúti allergiák esetén ez később, – akár már a következő szezonban – vizes orrfolyás, orrdugulás, orr-, szem, torokviszketés, köhögés formájában nyilvánulhat meg. A pázsit, illetve a parlagfű allergia esetén is szükséges a beteg folyamatos kontrollja, nyomon követése.
Fontos azonban, hogy az allergia kezelés szempontjából a laborértékeket és a klinikai tüneteket együtt értékeli az allergológus. A kezelés módját ugyanakkor jelentősen meghatározzák a beteg panaszai, amelyek az életminőséget befolyásolják az allergiás időszakban, ha a tünetek kezeletlenek maradnak.
A pázsitfű allergia tünetei
A pázsitfűallergiát jelezheti: orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés, könnyezés, szemkörnyéki duzzanat, szemviszketés.
Mi a keresztallergia és hogyan jelentkezik?
A gyomokra/füvekre érzékenyek úgynevezett keresztreakciókat is tapasztalhatnak. Azt, hogy egy – egy étel (gyümölcs, zöldség ) elfogyasztása után előjönnek a légúti allergia tünetei illetve száj körüli allergiás tünetek jelentkeznek: nyelv-szájpadviszketés, száj körüli arcpirosodás, csalánkiütés. Súlyos esetben a keresztallergia okozhat torokszorító érzést, ajakduzzanatot, komolyabb rosszullétet is, főleg az adott pollen virágzási szezonjában. Nyírfa, pázsitfű illetve parlagfű-üröm allergia esetén keresztallergia jelentkezhet: őszibarack, alma, körte, ananász, banán, citrusfélék, görög- és sárgadinnye, kivi, zeller, paradicsom, sárgarépa, cukkini, szója és földimogyoró fogyasztásakor – olykor enyhébb formában gyermekeknél is.
Fontos látnunk azt is, hogy az allergia tünetei megjelenhetnek bizonyos gyógynövényekre is, így gyógyteák, gyógynövényes hurutoldó szirupok, mézek fogyasztásakor.
Az allergiás betegségek aktuális állapotára, valamint a keresztallergiákra, ha szükséges előrejelzésére a legkorszerűbb vizsgálati módszer, az úgynevezett molekuláris allergiadiagnosztika mutathat rá, amely vizsgálat elérhető rendelőinkben.
Gyermekallergológusaink:
Pesten, zuglói rendelőnkben: Dr. Csáki Csilla.
Budán, A Derkovits utcai rendelőnkben: Dr. Pászka Dóra – időpont foglalása online:
https://elojegyzes.dokirex.hu/embed/aa6c96aa6d748fc000f2af7503c3012d/?rf=54
Telefonon: 06/70/775 0288
Felnőtteket ellátó allergológusunk budai rendelőnkben rendel szintén a Derkovits utcában: Dr. Tóth Helga allergológus-immunológus, tüdőgyógyász szakorvos.