Függetlenül attól, hogy akut, visszatérő vagy éppen szüntelenül fennálló, krónikus fájdalomról van szó, a fájdalom képes alaposan megkeseríteni az érintett életét. Korlátozhat ja a mindennapi tevékenységek vagy a munka elvégzésében, és az is gyakori, hogy olyan hobbit kell feladnia miatta, ami korábban átlendítette a nehézségeken.

Mi a fájdalom?

Ma már tudjuk: a fájdalom sokkal komplexebb fogalom, mint korábban vélték. A fájdalomélmény összetett érzés. Részben a fiziológiai érzékelés – a fájdalominger észlelése – alkotja, részben pedig az, ahogyan az ember leírja a fájdalom mértékét (pl. egy 1-től 10-ig terjedő skálán), illetve ahogyan képes együtt élni a ezzel a fájdalommal.

A fájdalomélményre sok tényező hat, és ezek egyénenként eltérően formálják a fájdalom megélését. A probléma a fájdalom kezelése során a legtöbbször ott kezdődik, ha csak a fiziológiai résszel foglalkozunk, csak a testi panaszt próbáljuk meg kezelni.

A fájdalommal vívott szüntelen harcban a páciens egy idő után úgy érezheti, hogy tehetetlenné vált. A fájdalom korlátozza a mozgásban, a munkában, a hétköznapi életben. Felelevenít benne korábbi negatív élményeket, érzéseket, amelyek miatt a figyelme fókuszába a fájdalom kerül. Úgy élheti meg, hogy már nem hat a gyógyszer, s ezzel a fájdalmat még megterhelőbbnek éli meg.  Az egészségpszichológiában ezt a jelenséget fájdalomkatasztrofizációnak hívjuk.

A fájdalomkatasztrofizáció folyamata

A fájdalomkatasztrofizáció három fázisból áll. Az első, amikor észleli a beteg a fájdalmat, igyekszik nem rá koncentrálni, de újra és újra betör a gondolat, hogy „Mikor múlik el végre?”, „Mennyire nehéz elviselni!”. Az is eszébe jut, milyen negatív élményt élt át fájdalmai során legutóbb. A második fázisban felnagyítódik a fájdalomélmény, és ebből következik a harmadik: az érzés, hogy az egyénnek nincs kontrollja a fájdalom felett, nem hatnak a kezelések, gyógyszerek. 

Így alakul ki a katasztrofizáló kör, aminek következtében a páciens gyakran bezárkózik, és kizárólag a fájdalom testi érzetére összpontosít. Lemondja programjait, abbahagyja szeretett tevékenységeit, elzárkózik a külvilágtól, ami persze tovább mélyíti a fájdalomélményt és a szenvedést. 

A katasztrofizált fájdalomélmény miatt a beteg erősebben élheti meg a fájdalmat, mint azt fizikai állapota indokolná. Ma már kutatások is igazolják, hogy a fájdalomkatasztrofizáció csökkentheti, gátolhatja az orvosi (fiziológiai) kezelés sikerességét!

A fájdalomélmény csökkentése

Amikor az orvos – pl. a neurológus, a reumatológus – azt tapasztalja, hogy a megélt fájdalom mértéke meghaladja a fiziológiai tünetek, vizsgálatok, leletek alapján indokolt szintet, és a páciens a gyógyszerelési protokoll követése ellenére arról számol be, hogy semmi nem hat igazán, egészségpszichológus segítségét, bevonását kezdeményezi a gyógyítás folyamatába.

Az egészségpszichológussal folytatott munka célja a fájdalomélmény csökkentése. Az együttes munka megkezdéséhez fontos megérteni, hogy a fájdalom összetett jelenség, hatással van a lelki egészségre is, ezért a kezelése sem lehet egyoldalú.  A hangsúly azon van, hogy ezekben az esetekben az orvos és az egészségpszichológus közösen dolgozik a fájdalom és vele a fájdalomélmény csökkentéséért, szakmai protokolljaiknak megfelelően más-más módszerrel igyekszik segíteni.

Fontos, hogy a szakember a páciens fájdalmának, szenvedésének mértékét sosem kérdőjelezheti meg, hiszen az valós! A szenvedés elismerése a közös munka alapja

Visszaszerezni a kontrollt

Az egészségpszichológiai munkát azzal kezdjük, hogy a tehetetlenségélmény csökkentésén dolgozunk, és visszaadjuk a páciensnek a betegség feletti kontroll érzetét. Igyekszünk kimozdítani beszűkült állapotából, amelyben csak a betegségre és a fájdalomra tud koncentrálni; különböző módszerek, például mindfulness és relaxációs technikák elsajátítására ösztönözzük őket. Segítségükkel a páciens megtanulhatja hatékonyabban menedzselni a fájdalomérzést, és megtapasztalja, miként tud hatást gyakorolni a testi feszültségre. A folyamatban hosszabb távon a pszichoterápia nyújthat támogatást: alkalmazásával feltárhatók azok a korábbi konfliktusok, visszatérő minták, amelyek hatással vannak a fájdalomélményre.

Fontos tudni, hogy a pszichológiai támogatás nem ígéri a fájdalom megszüntetését, viszont a megfelelő technikák elsajátítása révén sikeresebb  megküzdéshez, jobb életminőséghez segítheti hozzá a pácienst. A folyamat időigényesebb a hagyományos orvosi kezeléseknél, azonban az eredmény tartós lehet, és érdemben növelheti a fizikai kezelések hatékonyságát.