A fájdalomkatasztrofizáció folyamata

A fájdalomkatasztrofizáció három faktorból áll. Az első, amikor észleli a beteg a fájdalmat, igyekszik nem arra koncentrálni, de újra és újra betör a gondolat, hogy mikor múlik el végre, mennyire nehéz elviselni a fájdalmat. Az is eszébe jut, milyen negatív élményt élt át a legutóbbi fájdalmai során. A második faktor az, mely során felnagyítódik a fájdalomélmény, és ebből következik a harmadik: az érzés, hogy az egyénnek nincs kontrollja a fájdalom felett, nem hatnak a kezelések, gyógyszerek. Így alakul ki a katasztrofizáló kör, mely következtében gyakran bezárkóznak a páciensek és csak a fájdalomra, a testi érzetre összpontosítanak. Lemondanak programokat, abbahagynak korábban szeretett tevékenységeket, elzárkóznak a külvilágtól, ez pedig tovább mélyíti a fájdalomélményt és a szenvedést. A katasztrofizált fájdalomélmény miatt a beteg erősebben élheti meg a fájdalmat, mint azt a fizikai állapota indokolja. Ma már kutatások is igazolják, hogy a fájdalomkatasztrofizáció csökkentheti, gátolhatja az orvosi (fiziológiai) kezelés sikerességét.

Mit tehet az orvos, ha „semmi nem segít”?

Amikor az orvos – pl. neurológus, reumatológus, fájdalomambulancián – azt tapasztalja, hogy a páciens által megélt fájdalom mértéke meghaladja a fiziológiai tünetek, vizsgálatok, leletek alapján indokolt szintet, és a páciens a gyógyszerezési protokoll követése ellenére arról számol be, hogy semmi nem hat igazán, a szakorvos kérheti egészségpszichológus segítségét, bevonását a gyógyítás folyamatába.

Az egészségpszichológussal folytatott munka célja a fájdalomélmény csökkentése. Az együttes munka megkezdéséhez fontos megismerni, megérteni, hogy a fájdalom összetett jelenség, amely hatással van a lelki egészségre is, ezért nem lehet a kezelése sem egyoldalú.  Több irányból érdemes tehát megközelíteni, segítséget kérni. A hangsúly azon az együttes munkán van, amelyet ezekben az esetekben az orvos és az egészségpszichológus közösen végez, a fájdalom és vele együtt a fájdalomélmény csökkentéséért. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a beteg fájdalmát egyik szakember sem vonja kétségbe, pusztán a protokollnak megfelelően más módszer bevonásával igyekszik megoldást találni a kialakult állapotra. „A szakember a páciens fájdalmának, szenvedésének mértékét sosem kérdőjelezi meg, hiszen a beteg fájdalma valós. A szenvedés elismerése és a fájdalom megélése a közös munka alapját képezi.” – emeli ki Gajdos Panna.

Kimozdítani, visszaszerezni a betegség feletti kontroll érzetét

„Az egészségpszichológiai munkát azzal kezdjük, hogy a tehetetlenségélmény csökkentésén dolgozunk, és azon, hogy visszaadjuk a páciensnek a betegség feletti kontroll érzetét. Igyekszünk kimozdítani abból a beszűkült állapotból, amelyben csak a betegségre és a fájdalomra tud koncentrálni, és különböző, például mindfulness és relaxációs technikák elsajátítására bíztatjuk őket. Ezek segítségével a páciens megtanulhatja hatékonyabban menedzselni, kezelni a fájdalom érzését és megtapasztalja, hogy hatást tud gyakorolni a testi feszültségre? Hosszabbtávon a pszichoterápia nyújthat támogatást, amely során feltárhatók azok a korábbi konfliktusok, visszatérő minták, melyek hatással lehetnek a fájdalomélményre.” – magyarázza az egészségpszichológus.

Fontos megjegyezni, hogy a pszichológiai támogatás nem a fájdalom megszüntetésének ígéretét jelenti, de a megfelelő technikák elsajátítása egy jobb megküzdési módszerhez, és egy jobb életminőséghez segítheti hozzá a pácienst. A folyamat értelemszerűen időigényesebb a hagyományos orvosi kezeléseknél, azonban az eredmény hosszantartó lehet és a fizikai kezelés hatékonyságát érdemlegesen növelheti.