PszichoLogic

Cikkek, hírek, bejegyzések

Koszorúér – betegség

Amely miatt a szívünk is „fájhat”

A szív izomzatát vérrel ellátó erek a koszorúerek (koronária artériák), amelyek oxigénnel és tápanyaggal látják el a szív alsó és hátsó falait, valamint a szívkamrákat. E koszorúerek főágai a szív felületén futnak, a vékonyabb ágakból eredő hajszálerek pedig behálózzák a szívizmot. Ha a hajszálerek közül valamelyik elzáródik, a körülötte levők segítik a terület vérellátását, hiszen bonyolult összeköttetésben állnak egymással.

Ha azonban a nagyobb koszorúerek valamelyike záródik el, akkor az szív azon részén, ahol, ez az ér táplálta a szívizmot, elhalás következik be, ekkor jön létre az infarktus. Az elhalt szívizom helyét később hegszövet foglalja el, amely már – vérellátás hiányában – nem képes részt venni a szív működésében, azon a részen a szív pumpáló funkciója csorbát szenved. Ennek szövődménye lehet az úgynevezett pangásos szívelégtelenség, amely akkor alakul ki, ha jelentős nagyságú heg alakul ki, amely nagymértékben rontja az említett pumpáló működést.

Rendelőnk kardiológusa: Dr. Pap Csaba.

Az érelmeszesedés a szervezet különböző ereit eltérő mértékben érinti, leggyakrabban a főverőér (aorta), a koszorúerek (koronáriák), az agyi erek és az alsóvégtag erei betegednek meg.

Mitől záródhatnak el a nagyobb koszorúerek?

Az erek elmeszesedése áll ezekben az esetekben az infarktus hátterében. Azt fontos látni, hogy az érelemszedés folyamata észrevétlen, fájdalom és panaszmentesen zajlik.  Vannak olyan, a szív átmeneti vérellátását jelző helyzetek – ez a koszorúér görcs (angina)-, amelyek komoly mellkasi fájdalommal járnak, első alkalommal nem is feltétlen lehet megkülönböztetni az infarktustól. A tünetek hasonlóak lehetnek, azonban rövid ideig tartanak (10-15 perc). Az erekben az évek előrehaladtával lerakódások (plakkok) nyomán szűkület keletkezik, az erek rugalmatlanná válnak. Így erősebb fizikai terhelés (pl. lépcsőzés, sportolás, cipelés) hatására, vagy emocionális (stressz) helyzetre reagálva a szív azon területe nem kap elegendő oxigént, miközben a szívverés a terhelés/stressz miatt felgyorsul. A jelenséget fájdalom formájában érzékeljük, amely fájdalmat a vérellátásban jelentkező oxigénhiány okozza.

A fájdalmas koszorúér görcs (angina pectonis) tünetei:

  • hirtelen fellépő abroncsszerűen szorító, súlyként nyomó mellkasi fájdalom,
  • a bal mellkasfélben jelentkezik a szegycsont alatt,
  • a fájdalom kisugározhat a karba, vállba, a hát közepére,
  • égő érzet jelentkezhet a torokban, állkapocsban.
  • A fájdalomhoz társulhat nehézlégzés, verejtékezés, hányinger.

Koszorúér görcs esetén a tünetek néhány perc múlva megszűnnek, nyugalmi állapotban visszaáll a fájdalommentes állapot, azonban az esemény jelzi az erek nem megfelelő állapotát, amely miatt – és az infarktus veszély miatt – elengedhetetlen az alapos kardiológiai kivizsgálás!

Mitől meszesedhetnek el a szív koszorúerei?

Az érelmeszesedés (arterioszklerózis) pontos oka ismeretlen. Kialakulásában szerepet játszik, az életkor, nagy valószínűséggel a családi öröklődés és az életmód, ezen belül a táplálkozás.

I: Az életkor, az erek „elhasználódása”, így a verőerek (artériák) megbetegedése bizonyosan szerepet játszik a folyamatban. Az érelmeszesedés kialakulása során, egy bizonyos életkor felett zsírtartalmú anyagok rakódnak le a verőerek falában.

II: Az említett zsírlerakódások azonban egyes esetekben már kisgyermekkortól kezdve kimutathatóak. A folyamatot serkenti, ha az erek fala valamilyen okból kifolyólag megsérül.

A trombózis kialakulása

A zsírlerakódások idővel növekednek, így jönnek létre a már fentebb szintén említett plakkok, amelyek csökkentik az erek rugalmasságát szűkíthetik a véráram útját. A későbbiekben megrepedt plakkon a keringő vérlemezkék összetapadnak, így alakul ki a vérrög (trombus), amely akár teljesen elzárhatja a vér útját az érben.

Az érelmeszesedés a szervezet különböző ereit eltérő mértékben érinti, leggyakrabban a főverőér (aorta), a koszorúerek (koronáriák), az agyi erek és az alsóvégtag erei betegednek meg.

Panoráma Poliklinika

Kapcsolódó cikkeink:

Magas vérnyomás (hipertónia) okai, tünetei, kezelése

Kardiológia

 

 

Dr. Pap Csaba Zsolt

 

Budára költözik az UH-diagnosztika és a kardiológiai szakrendelés

2024 márciusától a XII. kerület Derkovits utca 10. szám alatt található kiemelt kezelőnk ad otthont az ultrahang-diagnosztikai vizsgálatoknak. Vizsgálatra érkezéskor minden esetben a szemközti épületben található recepción (Derkovits utca 7.) kell bejelentkezni. A változás a felnőttek és gyermekek (csecsemők) ultrahang-diagnosztikája mellett kardiológiai szakrendelésünket is érinti. UH felnőtteknek Dr. Szendi Péter radiológus szakrendelése szerda délelőttönkét lesz […]

Tovább

Pillantás a hídra – külsősöknek is megnyitjuk a Panoráma Szalont!

Bokor László és Csepeli György lesz a soron következő Panoráma Szalon vendége 2024. február 2-án. Az „egyén – csoport – társadalom; egyéni és csoportterápiák” gondolatkörben mozgó szakmai esthez jelképes díj fejében külsős kollégák is csatlakozhatnak személyesen és online formában is. A klinikai tevékenységet folytató orvosok és pszichológusok a beszélgetést és büfévacsorát követő Bálint-csoportra is jelentkezhetnek. […]

Tovább

KARÁCSONYI SZÜNET

Kedves Pácienseink! Szakrendeléseink a karácsonyi ünnepek alatt szünetelnek, 2023. december 23-a és 2024. január 1-je között rendelőnk zárva tart. Első munkanapunk az új évben január 2-a, kedd. Szakorvosi rendeléseinkre és pszichiátereink egy részének rendeléseire az online bejelentkezés az ünnepi szünet alatt zavartalan, online időpontfoglalónk segítségével januári gyermek- és felnőtt szakrendeléseinkre helyet lehet foglalni. Pszichiátereink és […]

Tovább