Helicobacter pylori fertőzés kimutatása

A Helicobacter pylori kitenyésztése az 1980-as években óriási – utóbb Nobel-díjat érő – előrelépést jelentett az orvostudomány számára: a korábban ismeretlen bélbaktérium felelős ugyanis a gyomor- és nyombélfekélyek döntő részének kialakulásáért. A felfedezés nyomán a betegség antibiotikus kezeléssel gyakorlatilag gyógyíthatóvá vált.

A baktérium nem „rezidens” az emberi bélrendszerben, hanem szájon át történő fertőzés során kerül oda, gyakran már gyermekkorban. A fertőzés lehet tünetmentes – ebben az esetben nem beszélhetünk betegségről –, illetve okozhat megbetegedést: a páciens ilyenkor a gyomorhurut, illetve a gyomor- és nyombélfekély tüneteit tapasztalja:

  • Rossz emésztés (diszpepszia) tünetei: gyomorégés, émelygés, puffadás.
  • Fájdalom, ami tipikusan éjszaka, illetve éhgyomorra jelentkezik, és étkezés vagy savcsökkentő bevétele után enyhül.
  • Felfúvódás, bélgázosság ugyancsak jellemző lehet.
  • Megjelenhetnek refluxra jellemző panaszok is, pl. égő érzés a mellkasban.
  • Hányinger, hányás jelentkezhet, ha a fekély súlyosbodik.
  • Súlyvesztés: a krónikus fekély és a hozzá kapcsolódó fájdalom az étvágy és a testsúly csökkenéséhez vezethet.
  • Egyéb ritka bélrendszeren kívüli tünetek – terápiarezisztens vashiány, immuneredetű trombocitopénia (vérlemezkeszám-csökkenés) – jelenhetnek meg.

A H. pylori-fertőzés ismereteink szerint növeli a gyomorrák kialakulásának kockázatát is.

Időpontfoglalás:

Foglaljon időpontot online!  Naptárunkban kiválaszthatja az Ön számára megfelelő időpontot.

Tisztelettel kérjük kedves pácienseinket, hogy a rendelésre a foglalt időpont előtt legalább 5 perccel érkezzenek meg! Szíves együttműködésüket előre is köszönjük!

A baktérium nem „rezidens” az emberi bélrendszerben, hanem szájon át történő fertőzés során kerül oda, gyakran már gyermekkorban. A fertőzés lehet tünetmentes – ebben az esetben nem beszélhetünk betegségről –, illetve okozhat megbetegedést: a páciens ilyenkor a gyomorhurut, illetve a gyomor- és nyombélfekély tüneteit tapasztalja:

  • Rossz emésztés (diszpepszia) tünetei: gyomorégés, émelygés, puffadás.
  • Fájdalom, ami tipikusan éjszaka, illetve éhgyomorra jelentkezik, és étkezés vagy savcsökkentő bevétele után enyhül.
  • Felfúvódás, bélgázosság ugyancsak jellemző lehet.
  • Megjelenhetnek refluxra jellemző panaszok is, pl. égő érzés a mellkasban.
  • Hányinger, hányás jelentkezhet, ha a fekély súlyosbodik.
  • Súlyvesztés: a krónikus fekély és a hozzá kapcsolódó fájdalom az étvágy és a testsúly csökkenéséhez vezethet.
  • Egyéb ritka bélrendszeren kívüli tünetek – terápiarezisztens vashiány, immuneredetű trombocitopénia (vérlemezkeszám-csökkenés) – jelenhetnek meg.

A H. pylori-fertőzés ismereteink szerint növeli a gyomorrák kialakulásának kockázatát is.

Min múlik, hogy a bakteriális fertőzés megbetegedést okoz-e?

A Helicobacter pylori baktérium minden második ember bélrendszerében jelen van, de korántsem mindenkinél okoz megbetegedést: hat fertőzöttből öt tünetmentesen hordozza a kórokozót. Az ő esetükben a gyomor és a vékonybél felső szakaszának nyálkahártyája sérülés nélkül képes tolerálni a baktérium tartós jelenlétét. A hurut vagy fekély kialakulása jelenlegi tudásunk szerint az alábbi tényezők egyéni kombinációjától függ:

  • Genetikai tényezők: Egyes emberek genetikailag hajlamosabbak lehetnek a H. pylori okozta megbetegedésekre.
  • Immunválasz hatásossága: Az immunrendszer képessége a fertőzés kordában tartására (túlzott elszaporodásának megakadályozására) változó, beleértve a genetikai és életkori faktorokat, valamint az esetleges társbetegségeket. Az életmód, a táplálkozás, a személyi higiéné és az egyéb környezeti tényezők ugyancsak befolyásolhatják a H. pylori-fertőzés kialakulását és kimenetelét.
  • A baktériumtörzs tulajdonságai: A H. pylori törzsek virulenciája változó. Egyes baktériumtörzsek nagyobb, mások kisebb mértékben képesek túlélni és szaporodni a gazdaszervezetben.

A fertőzés megelőzése, kimutatása és kezelése

A fertőzés a kézhigiéné betartásával és a bélrendszerbe juttatott folyadékok és szilárd élelmiszerek megfelelő tisztításával, ill. hőkezelésével előzhető meg.

A baktérium jelenlétét a gyomorban speciális tesztekkel lehet kimutatni, ami történhet

  • kilégzéses teszttel,
  • vérvizsgálattal,
  • széklet-antigénvizsgálattal vagy
  • endoszkópia révén szövettani vizsgálattal.

A szövetmintavételt követő laboratóriumi tenyésztés minden kétséget kizáróan megerősíti (vagy kizárja) a H. pylori baktérium jelenlétét a bélrendszerben. A biopszia gyomortükrözés (gasztroszkópia) során történik az orvos által szájon át gyomorba vezetett vékony, hajlékony, eszköz (endoszkóp) segítségével. A diagnózis legbiztosabb módja tehát a gyomortükrözés és mintavétel, míg a terápia hatékonyságának követésére a kilégzéses vagy széklet tesztek szolgálhatnak.

Megbetegedés esetén a fertőzés megszüntetésére az orvos antibiotikumokkal történő kezelést ír elő a H. pylori kiirtására, amihez sav- és gyulladáscsökkentő gyógyszerek is társulhatnak.

Összességében elmondható, hogy a Helicobacter pylori-fertőzés gyanúja valamilyen tünetes gyomor- és bélrendszeri panasz vagy megbetegedés kapcsán merül fel. Az állapot jól diagnosztizálható és általában sikeresen kezelhető, gyógyítható.

A cikk szakértője dr. Cseh Áron PhD a Panoráma Poliklinika Gasztroenterológiai Centrumának vezetője.

Tetszik, megosztom:

Facebook
LinkedIn
Twitter
WhatsApp
Email

Rendelés helyszíne

Panoráma Poliklinika (Buda)
1126 Budapest, Derkovits u. 10.

Időpontfoglalás

Foglaljon időpontot online! Naptárunkban kiválaszthatja az Ön számára megfelelő időpontot.

Rendelő szakemberek

dr. Alibrahim Jihad

belgyógyász, gasztroenterológus, endoszkópos specialista

dr. Patai Árpád

gasztroenterológus, belgyógyász, obezitológus

dr. Cseh Áron

gyermek-gasztroenterológus, egyetemi adjunktus, a Panoráma Poliklinika gyermek- és felnőtt gasztroenterológiai centrumának profilvezetője

Gajdos Panna

pszichológus, alkalmazott egészségpszichológia szakpszichológus

Dr. Iliás Ákos

belgyógyász, gasztroenterológus

Baráth Emire

pszichológus, alkalmazott egészségpszichológus szakpszichológus-jelölt