pszichiáter, pszichoterapeuta, igazságügyi pszichiáter szakértő
Panoráma Polyclinic (Pest)
1147 Budapest,
Ilosvai Selymes u. 81.
Egyes ellátásainkhoz időpont-egyeztetés szükséges (közvetlenül bejelentkezni nem lehetséges). Kérjük, kattintson a gombra, és küldje el elérhetőségeit. Ezt követően telefonon vagy e-mailben felvesszük Önnel a kapcsolatot.
Elsősorban felnőttkori neurodevelopmentális zavarokkal – autizmus spektrumzavar, ADHD – fogad pácienseket dr. Szuromi Bálint PhD, a Panoráma Poliklinika felnőttpszichiátriai teamjének szakmai vezetője.
2003-ban diplomázott a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd az Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján kezdett dolgozni, és Doktori Iskolájában folytatta tanulmányait. 2012-ben pszichiáter, 2015-ben pszichoterapeuta, 2019-ben igazságügyi pszichiáter szakvizsgát tett. PhD fokozatát 2014-ben szerezte meg.
Egyetemi munkája során a gyógyítás mellett oktató- és kutatómunkát is végzett. 2012–2016 között tanársegédként dolgozott, 2016-ban egyetemi adjunktussá nevezték ki. 2012-től csatlakozott a felnőttkori ADHD-ambulancia munkájához, 2014 és 2020 között a sürgősségi pszichiátriai osztály vezetője volt, 2020–2021-ben aktív részt vállalt a Klinika COVID-ellátásában. Oktatóként 2012-től rendszeresen részt vett a Semmelweis Egyetemen az elméleti és gyakorlati orvosképzésben, az orvostovábbképzésben, valamint a pszichológus hallgatók oktatásában is magyar és angol nyelven pszichiátriai, pszichoterápiás és igazságügyi pszichiátriai területen.
2008 és 2021 között az SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Felnőttkori ADHD Kutatócsoportjának tagja volt, 2014-től tagja a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoportnak is. 2017-től önálló kutatási témája az autizmus spektrumzavarban szenvedő felnőttek ellátási lehetőségeinek, neuropszichológiai és elektrofiziológiai jellegzetességeinek vizsgálata. Tudományos tevékenységét másfél tucat publikáció, közöttük számos első szerzős tanulmány fémjelzi.
2021 és 2024 között az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) – Nyírő Gyula Kórházban dolgozott pszichiátriai osztályvezető főorvosként, később az addiktológiai gondozó főorvosaként. 2024–2025-ben az Észak-budai Szent János Centrumkórház Kútvölgyi Szakrendelő munkatársa volt főorvosi beosztásban.
A Panoráma Poliklinikához 2025 tavaszán csatlakozott a felnőttpszichiátriai szakcsoport szakmai vezetőjeként. A betegellátásban is részt vállal, elsősorban neurodevelopmentális pszichiátriai zavarokkal – felnőttkori autizmussal, ADHD-val – élő pácienseket fogad.
I like it, I share it