Az I. támogatási szintbe tartozó autista személyek általában képesek önállóan élni, tanulni vagy dolgozni, azonban bizonyos helyzetekben társas, kommunikációs vagy érzékszervi kihívásokkal találkozhatnak. Időnként célzott támogatásra van szükségük ahhoz, hogy jól érezzék magukat, kiegyensúlyozottan működjenek, és a lehető legteljesebben tudjanak részt venni a mindennapi életben.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Társas helyzetek. Előfordul, hogy a társas kapcsolatok stresszt váltanak ki, mivel az ASD-vel élők számára nehezebb lehet felismerni vagy értelmezni a társas szabályokat, nonverbális jelzéseket (mint például a gesztusok vagy a mimika), illetve a kimondatlan elvárásokat.

Ragaszkodás a megszokott rutinokhoz. Sok esetben biztonságot nyújtanak a jól ismert, kiszámítható szituációk. A változások, új helyzetek stresszt okozhatnak, így a rugalmasság fejlesztése és az ilyen helyzetekhez való alkalmazkodás támogatása kiemelt jelentőségű.

Érzékszervi érzékenység (szenzoros túlterhelődés). Az autista személy fokozott érzékenységet élhet meg bizonyos ingerekkel szemben – ilyenek lehetnek a hangok, fények, illatok –, amelyek így túl intenzívnek, zavarónak, akár fájdalmasnak hatnak. Ez a mindennapokat jelentősen megnehezíti, és romolhat a pszichés állapot: szorongás, kiégés, depresszív tünetek jelentkezhetnek.

Kommunikáció. Az autisták kommunikációja gyakran tér el a megszokottól. Az összetett nyelvi megnyilvánulásokat szó szerint vehetik, nehezebben érzékelik az árnyalatokat, pl. az iróniát, a szarkazmust vagy a burkolt utalásokat, célzásokat.

Elfogadás és jóllét

Összességében az I-es támogatási szint az autisták esetében nem azt jelenti, hogy valaki „kicsit autista”, hanem azt, hogy bizonyos élethelyzetekben specifikus támogatással tudja megélni saját erősségeit és lehetőségeit. A környezet alkalmazkodása, az egyéni igények elfogadása és a támogató hozzáállás kulcsszerepet játszik az autizmus spektrumzavarral élő ember jóllétében.