„Csak egy pohár bor a nap végén. Csak egy szem nyugtató, ha nehéz volt a nap. Csak hétvégén, vagy csak társaságban.” Sokak számára ismerősek lehetnek ezek a gondolatok – de vajon hol kezdődik a szokás, és mikortól beszélhetünk függőségről? A függőség nem erkölcsi gyengeség, hanem orvosi-szakmai kategória: átveszi az irányítást, rombolja a mindennapokat, és az egyén döntései felett kontrollt gyakorol.

A szakmai források a függőséget krónikus, visszaesésre hajlamos betegségként kezelik, amelyben az agy jutalmazórendszere is megváltozik: a dopaminreceptorok átalakulnak, és megjelenik a kényszeres vágy a szer vagy viselkedés iránt, még akkor is, ha az már káros következményekkel jár.

A függőség mint krónikus betegség

A modern addiktológia a függőséget krónikus, progresszív és elsődleges betegségként tartja számon. Ez azt jelenti, hogy nem más mentális problémák tüneteként alakul ki (bár gyakran társul hozzájuk), hanem önálló kórfolyamat, amely genetikai, pszichés és környezeti tényezők összjátékából születik meg.

Krónikus, mert hosszú távon fennáll, és gyakori a visszaesés. Progresszív, mert ha kezeletlen marad, súlyosbodik: a szerhasználat idővel egyre több életterületet érint, és egyre nehezebb kilépni belőle. Elsődleges, mert nem akarathiány vagy jellemhiba eredménye, hanem neurobiológiai változásokkal járó állapot, amely komplex orvosi és pszichológiai kezelést igényel.

Mikortól számít valaki függőnek?

A függőség nem egyetlen pillanatban kezdődik, nem egy hirtelen bekövetkező változás vagy rossz döntés eredménye. Gyakran észrevétlenül alakul ki, és sokszor csak utólag tűnnek fel a jelek, amelyek már jóval korábban figyelmeztethettek volna. A legfontosabb figyelmeztető tünetek:

• Tolerancia. Idővel egyre nagyobb mennyiség szükséges ugyanahhoz a hatáshoz.
• Sóvárgás. A szer vagy viselkedés utáni vágy kényszerítő erővel hat.
• Kontrollvesztettség. Az illető többször próbál leállni, de ez nem sikerül neki.
• Elsődlegessé válás. A szerhasználat fontosabbá válik a munkánál, kapcsolatoknál, hobbiknál.
• Testi-lelki károk. Alvászavarok, szorongás, depresszió, emésztési problémák, memóriazavarok léphetnek fel.
• Kapcsolati romlás. Elszigetelődés, konfliktusok, titkolózás, bizalomvesztés alakul ki.
• Megvonási tünetek. Ha a használat megszűnik, testi vagy lelki tünetek (pl. remegés, ingerlékenység, nyugtalanság) jelentkeznek.
• Hozzászokás. A szer vagy viselkedés beépül az idegrendszeri szabályozásba – nemcsak szokás lesz, hanem szükségletként jelenik meg.

Fontos megérteni, hogy a függőség nem egyenlő a gyakori vagy nagy mennyiségű használattal. Sokkal inkább az a mód számít, ahogyan a szer (vagy viselkedés) beépül az életvezetésbe és fokozatosan átveszi az irányítást.

Nem csak a „sokszor és sokat” fogyasztó számít függőnek

Gyakori tévhit, hogy csak az tekinthető függőnek, aki napi szinten nagy mennyiségben iszik vagy használ valamilyen tudatmódosító szert. A valóság ennél összetettebb. Léteznek szinten tartók is, akik napi rendszerességgel kis mennyiséget fogyasztanak – látszólag kontrolláltan. Az ital (vagy más szer) része a napi rutinjuknak, de elhagyása testi-lelki feszültséget, akár megvonási tüneteket okozhat. Bár sokszor úgy érzik, hogy nem isznak sokat, a használat nem választás kérdése többé, hanem szükséglet.

Emellett vannak periodikus vagy „gépszíjas” használók is. Ők azok, akik ritkán, de kontrollvesztetten és nagy mennyiségben fogyasztanak. A használatot hosszabb absztinens időszakok követik, majd újra indul az ördögi kör. Ők gyakran éreznek bűntudatot és fogadalmakat tesznek két használat között – de a minta újra és újra ismétlődik.

Mindegyik fogyasztói típus esetében jelen lehet a kontrollvesztettség, a sóvárgás, a használat feletti csökkent döntési szabadság – így az ő esetükben ugyanúgy függőségről beszélhetünk, mint a napi szerhasználók esetében.

Miért fontos a függőséget betegségként kezelni?

A társadalmi stigma – vagyis az a megbélyegzés, amit a függőséghez kapcsolunk – gyakran súlyosabb károkat okoz, mint maga a szerhasználat. A függők gyakran titkolják állapotukat a munkahelyükön, családjukban, sőt sokszor még saját maguk előtt is. Ez a titkolózás viszont elszigetel, elmélyíti a problémát, és meggátolja, hogy időben megérkezzen a segítség. Ha a függőséget jellemhibaként vagy gyengeségként értelmezzük, az érintettekben a szégyen és a bűntudat érzését erősítjük meg. Ezzel szemben ha a függőségre úgy tekintünk, mint bármilyen más krónikus betegségre – például a cukorbetegségre vagy a magas vérnyomásra –, akkor a segítségkérés nem gyengeség, hanem természetes, felelősségteljes lépés.

Szabad segítséget kérni

Ahogy a függőség kialakulása, úgy a felépülés sem egyik napról a másikra történik. Van kiút, és ehhez az első lépés mindig ugyanaz: a felismerés és az őszinte szembenézés.

Aki érzi, hogy valami már túlzottan átvette az irányítást az élete felett – legyen az alkohol, gyógyszer, szerencsejáték, étkezés, munka vagy akár egy kapcsolat – érdemes megállnia, és feltennie a kérdést: ez még én vagyok?

A válaszhoz nem kell egyedül eljutnia. A függőség kezelhető, a szégyen oldható, és a változás lehetséges – szakemberek, csoportok, megtartó folyamatok segítségével.