PszichoLogic

Cikkek, hírek, bejegyzések

Az orvos, aki a vesénkbe lát – Beszélgetés Dr. Máté Judit nefrológussal

A legtöbben azt gondolják, hogy ha baj van a vese működésével, azt például deréktájon, a gerinc két oldalán kialakuló fájdalommal adja tudtunkra a szervezet, ez azonban nincs mindig így. A figyelmeztető jelekről és arról, hogyan vigyázhatunk a vesénkre, Dr. Máté Judittal, a Panoráma Poliklinika nefrológusával beszélgettünk.

A vese működése igen összetett, hiszen részt vesz a többi között a folyadékkiválasztásban, a szervezet méregtelenítésében és számos testi folyamat – például a vérnyomás, a vérképzés és csontanyagcsere – szabályozásában is. A vese egészséges működésének köszönhető, hogy szervezetünkből kiürülnek az anyagcseretermékek és a gyógyszerek nagy része, ez a páros szerv tehát rendkívül fontos feladatokat lát el. Amíg nincs vele baj, a legtöbben nem is gondolunk arra, hogy egyike a legfontosabb szerveinknek, így talán nem is vigyázunk rá eléggé. Pedig a vesekárosodás megelőzésére és az arra utaló jelekre mindenképp érdemes nagy figyelmet fordítani, és szükség esetén halogatás nélkül nefrológushoz fordulni!

Vigyázzunk a vesénkre!

„A megfelelő folyadékbevitel és az egészséges életmód követése, vagyis a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás mellett az esetlegesen fennálló társbetegségekre is oda kell figyelni (például a vérnyomás értékek normalizálására, a szénhidrát-háztartás rendezésére, a koleszterinszint optimalizálására, az ideális testsúlyra elérésére és fenntartására stb.), ha óvni szeretnénk a vesénket – kezdi Máté doktornő, aki kitér arra is, mi az, amivel kifejezetten megnehezíthetjük a vesénk dolgát.

„A dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, bizonyos tudatmódosító szerek használata, a túlzott sóbevitel, a krónikus betegségek elhanyagolása, a kevés folyadékbevitel, bizonyos táplálékkiegészítők túlzott, orvosi ellenőrzés nélküli használata (például a testépítők által gyakran használt fehérjekészítmények, kreatinkészítmények vagy a testfelépítés korrigálására szedett szteroid tartalmú szerek), egyes fájdalomcsillapító gyógyszerek (NSAID) hosszú ideig fennálló, ugyancsak orvosi kontroll nélküli túlzott használata kárt tehet a vesékben. Bizonyos gyógyszerek esetében nagyon fontos a vesefunkció vizsgálata és rendszeres ellenőrzése, szükség esetén pedig dózismódosítás vagy a gyógyszer kiváltása egy másik készítménnyel, kizárólag orvosi javaslatra– részletezi a nefrológus.

Jelek, amelyek a veseműködés zavarára utalnak

A közhiedelemmel ellentétben a vesebetegségek ritkán okoznak vesetáji fájdalmat, bár bizonyos esetekben ez is előfordulhat. Jóval gyakoribb, hogy egy rutin vérvétel esetén figyelhetők meg laboreltérések, a veseproblémák kialakulásának akár már igen korai szakaszában. „A vese működésének zavarára utalhat a többi között a karbamid, illetve a kreatinin szint emelkedése, a kálium magasabb szintje, valamint a vérszegénység, ami akár vese eredetű is lehet. A vizeleteltérések közül veseproblémára utalhat például a vérvizelés, amely annyira kis mértékű is lehet, hogy szabad szemmel nem látható, a rutin vizeletvizsgálat azonban kimutathatja. Figyelmeztető jel lehet a fehérjevizelés, ennek nagy mértéke esetén a vizelet habos lehet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a bevitt folyadék mennyiségéhez képest aránytalanul megváltozik a vizelet mennyisége, de ezek mellett a kétoldali lábdagadás hátterében is állhat vesebetegség. Általánosan a szemhéj duzzanata, illetve bizonyos speciális esetekben különböző bőrelváltozások is megjelenhetnek egyes vesebetegségek esetén” – mondja Dr. Máté Judit, majd kiemeli, hogy hasi ultrahang vizsgálatot követően, a vesék nagyságának, szerkezetének eltérései miatt radiológus kolléga is felhívhatja a figyelmet az esetleges vesebetegségekre.

A doktornő is megerősíti, hogy a páciensek legtöbbször nem észlelnek semmilyen figyelemfelkeltő tünetet, ezért is lényeges rendszeresen részt venni szűrővizsgálatokon, még panaszmentes esetekben is: „Ennek köszönhetően igen korán, idejében felfedezhetők és esetleg még korrigálhatók a vesekárosodások. A népbetegségeknek számító magas vérnyomás és cukorbetegség fennállásakor elengedhetetlen a vesék működésének időszakos ellenőrzése a szövődmények megítélése céljából.”

Félelem helyett odafigyelés

Dr. Máté Judit szerint minden esetben fontos, hogy komolyan vegyük a jeleket, melyekre bizonyos laboreltérések utalhatnak és szakember segítségét kérjük: „Fontos, hogy a páciensek konzultáljanak az orvosukkal és megértsék, pontosan mit is jelentenek a csillagok a laboreredmények mellett, illetve ha indokolt, nefrológus szakorvost is felkeressenek.”

Arra, hogy a vesebetegségek visszafordíthatók-e, a doktornő szerint nem lehet sem egyértelmű igennel, sem egyértelmű nemmel válaszolni, hiszen a vesebetegségeknek és vesekárosodásoknak igen sok típusa ismert. „Vannak olyan betegségek, melyeknél időben közbelépve a kiváltó tényező megszüntetésével teljes gyógyulás érhető el, például heveny vesemedence gyulladás esetén, amely korai stádiumban antibiotikummal gyógyítható lehet, életmódbeli változtatásokkal, odafigyeléssel pedig a későbbi kialakulása is megelőzhető. Számos olyan vesekárosodás létezik – elsősorban az idült károsodások, társbetegségek, vesekárosító gyógyszerek, táplálékkiegészítők orvosi ellenőrzés nélküli szedése következtében kialakuló vesebetegség stb. – amelynél a betegség progressziójának (azaz rosszabbodásának) lassítása vagy megakadályozása a cél, az adott kórképtől és pácienstől függően. Az idült vesebetegségek esetében a gondozás is kulcsfontosságú, a teljesség igénye nélkül a gyakran társuló ioneltérések (például a kálium magas szintje a kiválasztás elégtelensége következtében), a vérszegénység (az erythropoetin nevű hormon termelésének esetleges elégtelensége következtében), illetve a csontagyagcserét, a sav-bázis egyensúlyt, a folyadékháztartást érintő eltérések figyelemmel kísérése, korrigálása is feladata egy nefrológiai gondozásnak” – foglalja össze a lényeget a doktornő.

Összességében mindenképpen leszögezendő, hogy a vesebetegségek palettája annyira színes, hogy tanácsot, gyógykezelést minden esetben csak személyre szabottan és holisztikus szemlélettel lehet adni, vagyis nem csupán a vese állapota, hanem a szervezet egyéb szerveinek, anyagcseréjének stb. állapota is meghatározó, ezeket együtt szem előtt tartva kezelendők. „Sok betegség, mint például a szív-érrendszeri betegségek, a cukorbetegség vagy az elhízás hatással lehet – és hosszú távon valamely mértékben hatással is lesz – a vesék állapotára, illetve ez fordítva is igaz: a vesekárosodás számos szervi betegség kialakulását/rosszabbodását előidézheti. A vizsgálat, a diagnózisalkotás, a társbetegségek felderítése, a családi anamnézis, az életmód és az életvitel megbeszélése mind része a nefrológiai vizsgálatnak, és a kezelés is sok szempontra kiterjedő, személyre szabott– teszi hozzá zárásképp Dr. Máté Judit nefrológus.

Panoráma Poliklinika

 

A Dolgos utcai rendelőnkkel épületen belül költözünk

Tisztelt Pácienseink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy azok a pszichoterápiák (egyéni és csoportos ülések), amelyeknek eddig a1126 Budapest, Dolgos utca 2., 2. lépcsőház 1. emeletén található rendelőnk biztosított helyszínt, 2024. április 2-ától épületen belül a Dolgos utca 2. 1/A címre költöznek. A magasföldszinti helyiségek bejárata a Dolgos utca sarkán, a Brassai Sámuel utca csatlakozásánál található. Szeretettel várjuk […]

Tovább

Riasztó? – öt tényező, ami növeli az emlődaganat kialakulásának kockázatát

Örökletes-e az emlődaganat, a petefészekrák? Genetikai fogékonyság kétségkívül létezik, de a tudományos eredmények statisztikai jellegűek, és nem pótolják az alapos kivizsgálást és egyéni kockázatértékelést – figyelmeztet dr. Mühl Dorottya, klinikai onkológus. Kétségtelen, hogy az emlődaganatok kialakulásában vannak hajlamosító tényezők, amelyekre a betegség prevenciója során érdemes odafigyelni. Vannak köztük befolyásolható és nem befolyásolható tényezők egyaránt. Vegyük […]

Tovább

Budára költözik az UH-diagnosztika és a kardiológiai szakrendelés

2024 márciusától a XII. kerület Derkovits utca 10. szám alatt található kiemelt kezelőnk ad otthont az ultrahang-diagnosztikai vizsgálatoknak. Vizsgálatra érkezéskor minden esetben a szemközti épületben található recepción (Derkovits utca 7.) kell bejelentkezni. A változás a felnőttek és gyermekek (csecsemők) ultrahang-diagnosztikája mellett kardiológiai szakrendelésünket is érinti. UH felnőtteknek Dr. Szendi Péter radiológus szakrendelése szerda délelőttönkét lesz […]

Tovább